Időszakosan jelentkező magazinműsorunk következő adásában az SKC utánpótlását vettük célkeresztbe. Az egyes korosztályok vezetőedzőivel beszélgettünk az idei évről, valamint kiemelten foglalkoztunk Barkóczi Dorinával, Bozsok Dórával és Takács Eszterrel.
A Siófok KC Ifjúsági III.osztályban szereplő korosztálya a Celldömölk legyőzésével bajnoki címet ünnepelhetett a Kiss Szilárd Arénában. A mérkőzésről képgalériát és összefoglalót készítettünk.
Az NBII női felnőtt Dél-nyugati csoportban déli parti rangadót játszott egymással az SKC és a NEKA. A találkozó nagy csatát, de végül vendég sikert hozott.
Az SKC Magazin 12. adásában kiemeleten foglalkozunk klubunk utánpótlásával. Dabóczi Adriennel és Pintér Károllyal beszélgettünk a Kozármisleny elleni mérkőzések után. Takácsné Molnár Andrea beszélt arról, hogy milyen érzésekkel tölti el lánya felnőtt csapatba kerülése.
A Siófok KC december 13-án délután megtartotta a már hagyománnyá vált utánpótlás karácsonyát. Mivel már majd 300 utánpótlás játékos kézilabdázik klubunkban, ezért ezen a napon csak a 7-13 éves korosztály ünnepelt együtt.
A weboldal cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen.
A részletekért kattintson.