A két vezetőedző is megszólalt a találkozó előtt, Deli Rita és Horváth Roland is kiélezett találkozóra számít.–„Nagyon csalódott vagyok az érdi és a Dunaújváros elleni vereség miatt. Mindegyik nagyon fontos mérkőzés volt, főleg a Kohász ellen. Mindent elárul a csapat teljesítményéről, hogy a két legjobbunk a két szélső, Pelczéder Orsolya és Májer Krisztina volt. A Siófok ellen koncentrációban és bátorságban várok elsősorban javulást, fegyelmezettebben kell játszanunk. Nincs értelme számolgatni, mindig a következő meccs a legfontosabb. A tét minket nyom, itthon kell tartanunk a két pontot. Reméljük, ahogy eddig is, továbbra is megkapjuk a szurkolóktól a biztatást. Nyernünk kell” – közölte Deli Rita vezetőedző. –„Úgy gondolom, hogy az elmúlt hetekben javuló formát mutat a csapat. A támadójátékunk egyre hatékonyabb, a védekezésünknek kell még feljavulnia ahhoz, hogy olyan rangadókat megtudjunk nyerni, mint például a közelgő Fehérvár elleni mérkőzés. A két csapat mindig kiélezett csatákat vív egymással, most sem lesz ez másképp. Ez egy döntő fontosságú találkozó lesz abból a szempontból, hogy aki nyer, annak megmarad az esélye a felzárkózásra az első hatoshoz. Vereség esetén lépéshátrányba kerülsz a riválisokkal szemben, de mi nem erre a forgatókönyvre készülünk." – nyilatkozta az SKC vezetőedzője.
Az biztos, hogy egy nagyon izgalmas mérkőzésre van kilátás. Arra buzdítunk minden SKC szurkolót, hogy kísérje el a csapatot és a helyszínen szorítson a lányoknak a győzelemért.
K&H női kézilabda liga 16.forduló
2017.03.11 | 18:00, Székesfehérvár Köfém Csarnok
Fehérvár KC - Siófok KC