Aktuális ellenfelünk a Kispestet idegenben és némi
meglepetésre a Fehérvárt hazai pályán tudta eddig felülmúlni. Legeredményesebb
játékosaik a balátlövő Kucerova Yuliia és a balszélső Rocha Pereira, de rajtuk
kívül érdemes odafigyelni az irányító Gedroit Marija és a jobbátlövő Dmitrovic
Marina játékára is.
Az SKC háza táján minden a megszokottak szerint alakult az
elmúlt két hétben. Vácon fájó vereséget szenvedtünk, de az utóbbi időszak
rengeteg lehetőséget biztosított a különböző játékelemek gyakorlására, aminek az eredménye remélhetőleg látható lesz a következő hetekben.
Most nézzük meg, hogy a két vezetőedző mit nyilatkozott a mérkőzés
felvezetőjeként.
Horváth Roland - Siófok KC vezetőedző:
" Az elmúlt két hétben játszottunk a Magyar Kupában a Nagyatád ellen és kedden a NEKA férfi serdülő csapata ellen is egy edzőmérkőzést. Hasznos volt ez az időszak, sokat tudtunk a teljes kerettel gyakorolni és szerencsére Estelle Minko térde is rendbe jött. Mindig várjuk a hazai találkozókat, a lányoknak is sokat jelent szurkolóink támogatása. A Kisvárda egy jó csapat benyomását keltette a videózások alapján, de ettől függetlenül saját magunkra koncentrálunk és hazai pályán kötelező a győzelem. Azért is fontos számunkra ez a mérkőzés, mert a jövő heti Magyar Kupa találkozóra szeretnénk önbizalommal telve nekimenni, amihez jó alapot szolgálhat a Kisvárda elleni 60 perc."
Kovács Péter - Kisvárda KC vezetőedző