A Győrt fogadjuk hétközi meccsen – beharangozó

2018 okt 23
3828 Megtekintés
A Győrt fogadjuk hétközi meccsen – beharangozó
Komoly szintfelmérő erőpróba előtt áll csapatunk a K&H női kézilabda liga 6. fordulójának szerda esti rangadóján. A bajnokságban még veretlen, és egyben címvédő Győri Audi ETO látogat a Kiss Szilárd Sportcsarnokba. A mérkőzést klubunk hivatalos youtube csatornája élőben közvetíti. 

Helyzetkép

A bajnokságban a tabella harmadik helyéről várjuk a folytatást. A remek rajt, a DVSC és a DKKA legyőzése után kikaptunk a Váctól, ami utólag azért is bosszantó, mert a mögöttünk álló két EHF-kupa mérkőzésen egyértelművé tettük, hogy jelenleg melyik a jobb csapat. Legutóbb bajnokin a Békéscsabát, majd az újonc Eszterházyt győztük le.

Csapatunk kulcsjátékosa, Simone Böhme kisebb térdsérüléssel bajlódik, játéka kérdéses a soron következő Győr elleni bajnokin. A keret többi tagja egészséges, és gőzerővel készül.

A szerdai párharc Miraye Gonzalez számára lehet a legpikánsabb. Csapatunk átlövője ugyanis az előző idény második felében az ETO-nál volt kölcsönben, és nyert meg minden létező trófeát. Korábban pedig Asma Elghaoui is hasonló utat járt be.

Miraye Gonzalez a tavaszban még a Győrrel nyert kupát, bajnokságot és BL-t

Ellenfélmustra

A sérült kulcsjátékosok ellenére kimagasló formában van soros ellenfelünk, mely idén eddig minden sorozatot figyelembe véve tíz meccsből tízet meg is nyert. Hibátlanok a bajnokságban, a Vác ellen például tizenegy gólos győzelmet arattak, hét bajnokin 268 lőtt (közel 40 gólos átlag) és 181 kapott találatot tudnak felmutatni. Legszorosabb meccsüket Dunaújvárosban játszották. A BL-ben mindhárom csoportmeccsét megnyerte a Rába-parti együttes, mely a Ljubjana és most hétvégén a német Thüringer ellen is erődemonstrációt tartott, egyaránt tizenhat gólos győzelmével. Ehhez képest a horvát rekordbajnok Podravka egész jól megúszta.

A bajnokságban Groot (30) és Oftedal (36) előtt a nyáron szerződtetett norvég beálló Brattset (37) vezeti a házi góllövőlistát, de Kristiansen (28) és Hansen (26) is szépen termeltek.

Érkeztek: Amandine Leynaud (kapus – Vardar Skopje), Kari Brattset (beálló – Kristiansand), Veronica Kristiansen (balátlövő – Midtjylland).

Távozók: Anja Althaus (beálló – visszavonult), Miraye Gonzalez (Érd – k.v), Yvette Broch (beálló – ideiglenesen felhagyott a játékkal).

Sérült játékosok: Nora Mörk, Tomori Zsuzsanna

Kobetic jó pár nagy csatát megélt a BL-ben a Győr ellen...

Egymás elleni múlt

Tízedik szezonunkat kezdtük meg idén az élvonalban, így 18 alkalommal mérkőztünk meg eddig a Győrrel. A korábbi rájátszásokban a két klub elkerülte egymást, ez nem csoda, hiszen mások voltak a célkitűzések és az elvárások. Az eddigi mérleg 18 győri siker, a párharcok többségében nagyarányú vereséget szenvedtünk. A pontszerzés jelenleg is igazi bravúrkategória lenne. A legszorosabb meccset 2015.09.05-én játszottuk idegenben, akkor a Dalmose-csapat 29:26-re végzett ellenfelével. Ami a legutóbbi tavalyi összecsapásokat illeti, ősszel idegenben 31:20-ra, tavasszal pedig 21:27-re kaptunk ki.

Továbbá ki kell emelni Andrea Kobeticet, aki szintén komoly Győr elleni múlttal rendelkezik a BL-ben. Eddigi klubcsapataival (Podravka, Ljubjana, Vardar) számos nagy BL-csatának volt a részese. Két BL-döntőt is nüánszokkal bukott el csapatával a Rába-partiak ellen, ezáltal a bizonyítási vágy, az extra motiváció biztosan ott lesz benne. 

Tor Odvar Moen bravúrra készül a Győr ellen

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (edző – Siófok): „Amikor pályára lépünk, mindig csak egy cél lebeg a szemünk előtt, méghozzá a győzelem. Legyen szó bármilyen ellenfélről, ez az ETO ellen sem lesz másként. Szerdán egy roppant erős gárdával találkozunk, de mi is azok vagyunk. A legjobb teljesítményre lesz szükségünk. Amennyiben ezt ki tudjuk hozni magunkból, abban az esetben egy szoros találkozó, kemény csata vár mindkét félre. A Győr képes hatvan percen keresztül intenzíven kézilabdát játszani, rengeteget futnak, hatalmas tempót diktálnak. Nekünk ugyanezt kell tennünk, ha egy jó eredményt akarunk elérni.”

Csapatunk horvát válogatott beállója Katarina Jezic szerint a motivációval nem lesz probléma a Győr ellen - bővebb részletekért KATT