Bukarest után Siófok, Simone Böhme aláírt

2017 már 13
5184 Megtekintés
Bukarest után Siófok, Simone Böhme aláírt
A Siófok KC hivatalosan bejelenti, hogy Simone Böhme Siófokon folytatja pályafutását. A dán jobbszélső nyáron érkezik a Balaton partjára, szerződése két évre szól.  

Simone  szülővárosában, a Randers együttesében kezdte profi karrierjét, ahol aztán rögtön pályafutása elején nagy sikereket ért el. 2010-ben megnyerték az EHF-kupát, majd 2012-ben a dán bajnokságban is az élen végeztek. A 169 cm magas jobbszélső ezután megfordult a Silkeborg és a Viborg csapatában is, de 2016-ban a Bajnokok Ligája címvédő CSM Bucuresti kivásárolta őt a szerződéséből és azóta a román fővárosban kézilabdázik.–„Egy ambiciózus személyiség vagyok, számomra a győzelem a legfontosabb és ennek mindent alá is rendelek. Siófokra is nagy célokkal érkezem, egy igazán jó csapat van kialakulóban, a klubnak nagy tervei vannak, úgy gondolom, hogy remek helyre igazoltam. A magyar bajnokság az egyik legerősebb a világon, de ennek ellenére jó lenne pár év múlva a Bajnokok Ligájában játszani. Lars Rasmussen személye is fontos volt a döntésem meghozatalában, várom már a közös munkát."– nyilatkozta Simone Böhme az aláírás után.

Simone két évre aláírt