Christian 4 mérkőzés 4 győzelem, így képzelted el a bemutatkozást a Siófok KC edzőjeként?
Igen így. Nagyon jól sikerült hónapon vagyunk túl, ez a csapat tele van pozitív energiákkal, a lányok nagyon jól dolgoznak az edzéseken és egy remek közösséget alkotnak. Továbbra is lépésről lépésre haladunk, természetesen még mindig rengeteg fejlődési lehetőség van a csapatban. Védekezésben sokat fejlődtünk, a nyáron a felkészülési idő alatt még sokkal jobban összefog állni a csapat minden téren.
Elképzelhető, hogy az utolsó két meccsen több szerepet kapnak azok a játékosok, akik eddig kevesebbet játszottak?
Igen, szeretnék lehetőséget adni mindenkinek, de ez nem jelenti azt, hogy ne vennénk komolyan a meccset. Biztos vagyok benne, hogy akik kevesebbet játszottak eddig,azokban a játékosokban még nagyobb a bizonyítási vágy. Szeretnék nyerni,a játékosoktól maximális koncentrációt és erőbedobást várok el.
Milyen mérkőzésre számítasz a Békéscsaba ellen?
A Békéscsaba egy jó csapat, kiváló lövői vannak. Az első meccs szorosan alakult, hazai pályán dominálni akarjuk a találkozót. Nagyon jó lenne, ha megtelnének a lelátók, a csapatnak és nekem is nagyon fontosak a szurkolóink, együtt velük még erősebbek vagyunk.