Christian Dalmose: Remélem zsúfolt lelátók előtt debütálhatok!

2015 ápr 23
742 Megtekintés
Christian Dalmose: Remélem zsúfolt lelátók előtt debütálhatok!
Pénteken 18:00 órakor kezdődik az első hazai mérkőzésünk a rájátszásban a Debrecen ellen. Csapatunk új vezetőedzője bemutatkozik hazai közönség előtt is. Ez alkalomból készítettünk egy mini interjút vele.

Christian ez lesz az első alkalom, hogy hazai környezetben irányítod a csapatot. Izgatott vagy emiatt?

Nagyon várom már az összecsapást . Már két hete eddzem a lányokat és nagyon pozitív 14 napon vagyunk túl. Kisebb változtatások lesznek támadásban és védekezésben is, a lányokat nagyon motiváltnak és felkészültnek látom,ma például nagyon nagyon jó edzésen vagyunk túl. A csapatszellem nagyon erős, készen állunk a feladatra.

Említetted az apróbb változásokat. Beszélnél erről egy picit bővebben?

Picit változtattunk a védekezés rendszerén, nagy agresszivitást kérek a csapattól. Támadásban még több passzt, lövést és 1 az 1 elleni játékot szeretnék látni. Egyesével is beszéltem mindenkivel a csapatból, ami nagyon hasznos volt, így talán még jobban megértik a lányok, hogy kitől mit várok el.

Már az első békéscsabai meccsen is látszott, hogy nem félsz forgatni a csapatot. A találkozó hajrájában folyamatosan 7 a 6 ellen támadtunk. Bevállalós edzőnek tartod magadat?

Az az igazság, hogy ez egy szokványos dolog nekem, nincs ebbe semmi különleges. 2perc volt vissza a mérkőzésből, ilyenkor gyakran lehozom a kapust, hogy emberelőnyben támadjunk.Tudom, hogy ez sok csapatnak nem szokványos, a következő meccsen már nem is biztos, hogy élek ezzel a fegyverrel, ezt a mérkőzés alakítja. Mindenesetre remek játékosaink vannak ehhez a rendszerhez, viszont ennek tökéletesítésére 2-3 hónaphoz van szükség.

Jártál már két alkalommal Siófokon nézőként, tetszett a hangulat?

Igen, megfogott az atmoszféra, ami itt van. Nem egy nagy aréna, de a szurkolók annál lelkesebbek. Nekem az nagyon fontos, hogy ezt a várost fogja össze a kézilabda; a klub a csapat és a szurkolók egy nagy család.Remélem zsúfolt lelátók előtt debütálhatok!

Hozzászólás(0 db)