Kasper Danborg erőnléti edzőként csatlakozott szakmai stábunkhoz, ez alkalomból készítettünk vele egy interjút.
Mikor találkoztál először Christiannal?
Christiannal először 6 évvel ezelőtt találkoztam Koppenhágában egy férfi kézilabda csapatnál (Ajax Coppenhagen). Ő volt a vezetőedző, én meg az erőnléti edző .Elkezdtünk együtt dolgozni és nagyszerűen működött a dolog, látta, hogy amilyen módszerrel dolgozom,azzal növelni tudja a csapat teljesítményét. Ezután már a Viborg együtteséhez is elhívott, hogy dolgozzam mellette. Most meg itt vagyok Siófokon...
Milyenek az első benyomásaid a klubról?
Azt kell mondjam, hogy nagyon nagyon pozitívak. Eddig két alkalommal voltam itt, egyszer az előző bajnokság végén, amikor megállapodtunk, hogy a következő szezontól én irányítom az erőnléti munkát. A csapat körüli szakmai stáb és a menedzsment nagyszerű és nagyon profi. Minden adott a jó munkához és a sikerekhez.
Mesélnél egy picit munkádról és a filozófiádról?
Azt vallom, hogy a lányokat fizikálisan meg kell erősíteni és itt nem a futásra gondolok. Nagyon sok edző abban hisz, hogy futás,futás,futás. Nagyon sok erősítő és nyújtó gyakorlatot kell végeztetni a lányokkal, hogy a sérüléseket minél jobban elkerüljék. Sokat fogunk dolgozni azon, hogy minél dinamikusabbak legyenek a játékosok. A felkészülés alatt heti 3szor futunk a szabadban hosszabb távon.
Túl vagytok a Bip-teszten, a megszokotthoz képest egy picit más volt a módszered?
Igen, az intenzitása keményebb volt, rövidebb volt időben kevesebb pihenő idővel, de nagyon intenzív, csakúgy mint egy kézilabda mérkőzés. Azt láttam,hogy a lányok nagy része nincs hozzá szokva az ilyen fajta tesztekhez, de általánosságban jó állapotban vannak.
A teszt alapján állítod össze a következő hetek programját?
Igen és az alapján, hogy ki milyen poszton játszik és milyen képességekre van a legjobban szüksége ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt tudja nyújtani.
Mit gondolsz milyen hatással lesz a csapatra a munkád?
Azt várom az elvégzett munkától, hogy a lányok sokkal erősebbek és dinamikusabbak lesznek,ezáltal a mérkőzések nagy részében fizikálisan az ellenfelek fölé tudunk nőni. Remélem szép eredményeket érünk el az idén.