Elkészült a 2015-ös Siófok KC naptár - Interjú Nagy Weiner Attilával - 2/2.rész

2014 dec 24
814 Megtekintés
Elkészült a 2015-ös Siófok KC naptár - Interjú Nagy Weiner Attilával - 2/2.rész
Ahogy az első részben már szót ejtettünk róla, a projekt vezetése és kivitelezés Nagy Weiner Attila Fotós - Grafikusra várt. Ebből az alkalomból készítettünk interjút vele.

Attila mennyire rendszeres a munkádban,hogy sportegyesületek kérnek fel különböző projektekre?

Jellemzően reklám, image, arculat fotó/videó munkáim vannak, de természetesen dolgoztam már hazai egyesületnek is, legutóbb az MKOSZ megrendelésére a Feldobás 2015 kiadványban készítettem annak jó néhány fotóját (csapatképeit). Nem kis feladat volt összehangolni a több mint 20 hazai kosárcsapatot. A kiadvány már kapható, nemrég jelent meg. Viszont ha már sport, mindenképp megemlíteném a világot bejárt akrobatikus kosaras Lords Of Gravity-t, akikkel több projektben is dolgoztam, például Roma-Pisa reklámfotózás vagy filmforgatás Devin Grahammel, ami nagyjából 2 hónapos előkészület és utómunka volt.

Amikor a Siófok KC felkért erre a munkára,mik voltak az első gondolataid,hogy mit szeretnél megvalósítani?

Az első gondolatom? Időt kérek még többet! Viccet félretéve, szeretem kidolgozni a legmélyebb részletekig a munkáimat, ami rendkívül időigényes, hosszú folyamat. Jelen esetben kevés idő állt rendelkezésre, ugyanis a cél az ünnepek előtti határidő volt, emiatt számos kompromisszumot kellett kötni mindannyiunknak és pár nehezen bevehető akadályt is le kellett küzdenünk, de úgy érzem sikerült. Első gondolatom mindenképp az volt, hogy a lányokat úgy és abban mutassuk meg amik és amiben jók, tehát ne pózoló modelleket, hanem sportolókat adjunk vissza az alkotásokból. Volt egy kicsit reklámosabb ötletem is, de sajnos erre már nem lett volna időnk, így azt majd máskor talán megcsináljuk, de a poént most nem akarom lelőni,legyen ez a jövő meglepetése.

Dolgoztál már hasonló projekten a kézilabda világából?

A kézilabda viszonylag új pálya volt számomra, inkább a kosárlabda ami többször visszaköszön. Nyáron épp a Real Madriddal dolgoztam, velük egy buszban utazva.

Milyen volt a lányokkal együtt dolgozni?Milyen benyomásaid lettek a klubról/lányokról?

Rosszat semmit sem tudnék mondani.Összeszedett, jól koordinált és szép környezetben nagyon korrekt vezetőséggel működő klubbot ismertem meg. A lányok pontosak, türelmesek, kitartóak, bajosak és mosolygósak! Kell ennél több? Jól megkínoztam őket, szegényeken sokszor már látszott hova küldenének, de profi sportolók lévén hozták azt a pici pluszt, amit  szerettem volna. Egy dolog azonban most eszembe jutott: Amikor Luca akcióját fotóztam és a teljes setup, koreográfia készen állt, minden elő volt készítve, lepróbálva. Egy dolog  kifejezett kérés volt Lucának: kamera felé és felém óvatosan a célzással, mert drága mulatság legyen a dobás. Na mondanom se kell,az első lövést telibe kaptam és egyből megértettem,hogy milyen ereje van egy profi dobónak! Szerencsére én is és a kamera is épségben megúsztuk. Utólag nagyon vicces szituáció volt,akkor csak pislogtam. Ezután már óvatosabb voltam a kérésekkel,mert láttam,hogy a lányok szó szerint végrehajtják amit kérek tőlük!

Mit gondolsz egy ilyen fotósorozat elkészítésénél mi a nehezebb; a fotózás vagy az utómunkálatok?

Mindkettő bonyolult összetett, nehéz lenne külön választani. Mint a Tour De France vagy a maraton. A fotózás fizikailag fárasztóbb, sok munkával jár,  az utómunka ilyen agyi meló. Mint említettem rendkívül szűk volt a határidő, az éjszakák ki is maradtak a cél érdekében. Szóval talán itt most az utómunka fárasztóbb volt.

Elkészült a naptár, ami nagyon átütő erejű lett.Sikerült megvalósítani, amit elterveztél?

Nagyon örülök ha sikerült örömet okozni. Ez egy nehéz feladat, mert mint sok művészeti ág, ez is erősen szubjektív és mindenki tetszését szinte lehetetlen elnyerni, de ha a százalék viszonylag magas, akkor sikeresnek mondhatjuk. Elégedett sosem vagyok tökéletesen, mindig keresem a lehetséges hibákat, amiket megemésztek és a későbbiekben erre törekedve egy fokkal a lécet magasabbra helyezem. Tetszik ez a munka, szerettem és szeretem. Büszke vagyok rá és remélem dolgozunk még a későbbiekben együtt a csapattal!

Ez a munka nekünk is tetszik, remélhetőleg nektek is tetszeni fog és minél többen megvásároljátok,ezzel is támogatva a Siófok KC - Galérius Fürdő csapatát.A naptár első alkalommal a december 30.-án megrendezendő Vác elleni hazai mérkőzésen kerül bemutatásra, valamint a helyszínen 1990 Ft/db áron megvásárolható lesz. Ott találkozunk és ünnepi hangulatban ismét a kézilabdáé lesz a főszerep!

Hozzászólás(0 db)