Folytatódik a sportcsarnok építés – közel 2 milliárd forint jön Siófokra

2016 dec 23
5478 Megtekintés
Folytatódik a sportcsarnok építés – közel 2 milliárd forint jön Siófokra
Folytatódik a Kiss Szilárd Sportcsarnok építése. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében 1,9 milliárd forint jut a multifunkciós sportkomplexumra, amely állami beruházásként valósul meg és 25 évig a Siófok Kézilabda és Tenisz Klub tartja majd fenn.

Milliárdos ajándék került Siófok karácsonyfája alá, februárban újra indul a szerkezetkész állapotban lévő sportcsarnok építése, amit a Siófok Kézilabda Klub 2017 végére szeretne átadni a sportolóknak és a szurkolóknak.

Éppen két év telt el az első bejelentés óta, amely arról szólt, hogy a multifunkciós csarnok TAO támogatásból épülhet meg. A létesítmény kivitelezése 2015-ben kezdődött és még abban az évben eljutott a szerkezetkész állapotig. Fodor János, a Siófok Kézilabda Klub ügyvezetője azóta többször is úgy nyilatkozott, hogy mindent megtesz azért, hogy folytatódjon az építkezés, a TAO támogatások azonban egy ilyen léptékű fejlesztéshez nem voltak elegendőek, különösen úgy, hogy időközben a klub beruházásában elkészült egy sportkollégium és épülőben van egy másik sportcsarnok is a legkisebb kézilabdázóknak.
Az építkezés 2015-ös leállása miatt a klub az elmúlt időszakban Siófokon különböző támadások fókuszában állt annak ellenére is, hogy hónapok óta köztudott: a sportcsarnok állami támogatásból valósul meg. – Mostanra ez tényszerűvé vált és nem vitatható. Ezt bizonyítja kormánydöntésről szóló hivatalos is megjelent határozat. Február közepén szeretnénk folytatni az építkezést, és jövő év végére szeretnénk befejezni – mondta Fodor János, a Siófok Kézilabda Klub ügyvezetője, aki arról is beszélt, hogy a Magyar Állam nemcsak a beruházás befejezéséhez szükséges anyagi alapot teremtette meg a megítélt 1,9 milliárd forinttal, hanem a sportkomplexum területét is megvásárolja a siófoki önkormányzattól. A sportcsarnok így állami tulajdonba kerül úgy, hogy a komplexumot 25 éven át a Siófok Kézilabda és Tenisz Klub tartja fenn. 
–Eredetileg ezer fő befogadására terveztük a sportcsarnokot, a tervek azonban annyiban módosulnak, hogy 500-al növeljük a férőhelyek számát – árulta el Fodor János hozzátéve, hogy az üzemeltetési költségek optimalizálása érdekében a megújuló energiákat szeretnének alkalmazni az építkezés során.

Hét lépcsős fejlesztési program
A Kiss Szilárd Sportcsarnok a Siófok Kézilabda és Tenisz Klub 7 lépcsőből álló fejlesztési programjának legjelentősebb eleme, egyben Siófok egyetlen milliárdos nagyságrendű sportberuházása, amely a 2014 októbere óta tartó önkormányzati ciklusban a városhoz köthető. Siófokon jelenleg nincs olyan fedett komplexum, amely jelentősebb rendezvények megtartására alkalmas volna, a Siófok Kézilabda Klub NB-1es hazai mérkőzéseinek évek óta a Beszédes József Általános Iskola maximum 600 főt befogadni képes tornaterme ad otthont. A csarnok megépülése nem csupán egy sport klub, hanem a város érdeke is, hiszen az épület a legkülönbözőbb rendezvények otthonául szolgálhat.
A klub az elmúlt 3 évben olyan sportlétesítményeket valósított meg, mint a Déli utcai munkacsarnok, ahol az NB1-es felnőtt csapat mellett az utánpótlás-nevelés is zajlik. Ugyancsak ebben a körben említhető a 2016 augusztusában átadott sportkollégium, amely ugyancsak az utánpótlás-képzés bázisaként említhető, ahol jelenleg 40 középiskolás kézilabdázó tölti mindennapjait kiemelkedő körülmények között. A Siófok kézilabda és Tenisz Klub berkein belül közel 300 gyermek sportol naponta, köztük rengeteg kislány. Számukra lesz igazán fontos annak a csarnoknak az elkészülte, ahol a legfiatalabbak szivacslabdával sajátíthatják majd el a kézilabda alapjait. Ezért is nevezik szivacskézilabda csarnoknak a kivitelezés alatt álló épületet.

Tíz év „építkezés” és fejlesztések önerőből

A Siófok Kézilabda és Tenisz Klub 2013-óta 2 milliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre Siófokon a városi sportcentrumban. Ezek TAO támogatás felhasználásával, vállalkozói tőke bevonásával, pályázati támogatásból vagy épp állami forrásból valósultak meg. A 2 milliárd forint értékű fejlesztést a klub saját erejéből hajtotta végre. Ennek köszönhetően siófoki városi sportcentrum területe minőségi változáson ment át. – A Siófok Kézilabda és Tenisz Klub ügyvezetőjeként éppen egy évtizede hiszek töretlenül abban, hogy Siófokon helye van az élsportnak, értelme az utánpótlás nevelésnek és jövője a létesítmény-fejlesztésnek. A Siófok Kézilabda és Tenisz Klub az elmúlt évtizedben alapot teremtett arra, hogy a helyi sportszerető közönségnek legyen egy élvonalbeli csapata, amellyel érdemes együtt örülni a sikerekben és együtt izgulni akkor is, ha a játék nem úgy megy, mint azt elvárnánk – mondta Fodor János ügyvezető, aki a klub kiemelt feladataként tekint a jövő sportolóinak képzésére. A városi sportcentrum ezért egyben az utánpótlás nevelés központja is. A gyerekek képzésével a kézilabda klub közfeladatot vállal át az önkormányzattól és kizárólag ezért remélnek támogatást a várostól.
– Ahhoz, hogy a sportcentrum, mint Siófok sportbázisa teljes képet mutathasson, be kell fejezni a szivacskézilabda csarnokot, és a központi épület megépítése is elodázhatatlan, hiszen ezek a létesítmények az utánpótlás-nevelés alappillérei – magyarázta a klubvezető. Hozzátette: eddigi fejlesztéseiket meg tudták valósítani önállóan, de erejük véges. – Ezért kértük Siófok városát arra, hogy segítsen és nem nekünk, hanem a gyerekeknek – húzta alá Fodor János egyben hangsúlyozta: hogy nem saját magunknak kértek pénzt, amikor azt javasolták, hogy a város szálljon be az építkezésekbe. Siófok ezzel saját vagyonát építi, gyarapítja. A munka- és a szivacskézilabda csarnok, a kollégium valamint a központi épület 15 éven belül Siófok tulajdonába kerül. A város vagyona ezzel több milliárd forint értékkel lesz gazdagabb.