Az edzőtábor 3.napján vasárnap 16:30-kor lejátszotta második
felkészülési mérkőzését csapatunk a szlovén Krim Mercator Ljubjana
ellen. Az elmúlt évtizedben a kivétel nélkül a Bajnokok Ligájában
szereplő együttes otthonául szolgáló 12000 férőhelyes Stocize Aréna
kifogástalan körülményeket biztosított a csapatok számára egy jó
mérkőzéshez.
A Pastrovics-Such,Lara Gonzalez,Orbán,Asma, Németh,Erdősi összeállításban kezdtük a találkozót. A mérkőzés első találatát a hazai együttes szerezte egy hétméteres után, amire jött is válasz részünkről;Michaela Hrbková átlövésből egyenlített. Nagyon lendületesen kezdtük a találkozót, sorra jöttek a gólok; előbb beálló pozícióból Asma, majd Such lerohanásból, Orbán hetesből és ismét Asma egy betörés után zörgette meg az ellenfél hálóját. A 7. percben 5-1 vezetést mutatott az eredmény jelző a mi javunkra. Ehhez a jó kezdéshez kellettek Pastrovics védései is, az első 10percben 3 ziccert is fogott Pasi. A játékrész közepére feljavult a szlovén csapat és 3 átlövés góllal alakították 10-6ra az eredményt. A 16. percben előbb egy vendég majd egy hazai játékost állítottak ki,5-5 ellen folyt tovább a küzdelem,állandósult a 3-4 gólos különbség a mi javunkra. Vezetőedzőnk a 20. perctől egyre többet cserélt,pályára lépett Deáki,Silje Petersen és Kristina Logvin is. A 25.percben az utóbbi két fiatal játékos szép összjátéka után dán szélsőnk is feliratkozott a góllövő listára.
Összegezve az első játérészt; Pasi nagyszerűen védett, a két
szélen Erdő és Such,beálló pozícióban Asma Elghaoui folyamatos veszély
volt az ellenfél kapujára,Orbán Anna vezérként mozgatta a csapatot és
mint mindig, Németh Csilla fogta össze a csapat védekezését. 17-14-es
vezetéssel mentünk az öltözőbe.
A 2. játékrészben az első gólt ismét egy hétméteres után a Ljubjana
szerezte meg,amire 2 góllal tudtunk válaszolni Orbán és Such révén. A
két félidő teljesen hasonló forgatókönyv szerint kezdődött. Dalmose
mester a 2. játékrészben mindenkinek adott lehetőséget a bizonyításra és
a lányok éltek is ezzel. Erdősi visszatért a szélre, Maláti Dóra
jobblövőbe jött be és Silje Petersen irányította a csapatot. A fiatal
játékos eredeti posztján fantasztikus megoldásokkal vétette észre magát,
5perc leforgása alatt egy gólt és 2 gólpasszt jegyzett. A 45.percben
továbbra is 4 góllal vezettünk(25-21). A Ljubjana megkezdte a hajráját,
egyre keményebben védekeztek és bár csapatunk ekkor már igen
felforgatott összeállításban játszott, ez a lányokat nem zavarta meg és a
frissen beszállók is remek teljesítménnyel járultak hozzá a csapat
sikeréhez . A kapuban is váltás történt,de a teljesítmény ott
folytatódott, ahol Pasi abbahagyta; Valiantsyna Salamakha sorra védte a
ziccereket. A mérkőzés utolsó 10 perce Erdősi parádéval zárult,
válogatott játékosunk a Japán elleni meccsek után a mai napon
csatlakozott az edzőtáborhoz, a kevés pihenés és a hosszú utazás
ellenére a válogatott forma megmaradt.
A mérkőzés egészét tekintve egy nagyon jó és fizikálisan rendkívül erős csapatot sikerült legyőznünk, a lányok magas hőfokon kézilabdáztak, a védekezésünk ismét jól működött és támadásban nagyszerű teljesítményeket láthattunk. Messzemenő következtetéseket egyelőre nem szabad levonni a 2. mérkőzésünkből,azonban eddig rendkívül meggyőző,ahogy a felkészülés folyamán lépésről lépésre fejlődik a csapat játéka.
Hétfőn reggel 10:00órakor újabb mérkőzés következik a Ljubjana ellen, amit jó hangulatban várhatunk a győzelem után.
2015.08.09
Stocize Arena,Ljubjana
Krim Ljubjana – Siófok KC: 27-32(14-17)
Siófok KC:
Pastrovics,Salamakha – Such6,Németh,Orbán6,LaraGonzalez3,Asma4,Erdősi7,Piedade,Deáki1,Hrbková2,Silje Petersen3,Logvin,Maláti,Hamburger,Farkas,Kaposvári