A fesztivál a csúcsszezont követően ismét megmozgatja azokat a vendégeket, akik nyitottak az őszi Balaton szépségei és a gasztronómiai élmények iránt. A rendezvény sikeréhez a siófoki székhelyű Balatoni Halgazdálkodási Zrt., a siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület, a város intézményei és civil szféra egyaránt igyekszik hozzájárulni, hogy ismét bebizonyosodjon: Siófok nem csupán a nyár fővárosa,hanem egy olyan hely,ahova a főszezonon túl is érdemes ellátogatni. Péterfy Bori,Wolf Kati, Sunny Dance Band, Kiscsillag. Néhányan az október 10. és 12. között tartandó fesztivál fellépői közül,akik a Fő téren szórakoztatják majd a közönséget.
Klubunk számára az igazán érdekes a második nap lesz, amikor is 10 órától halfőző versenyen ( Ússzon a hal a bográcsban! )vesz részt két csapatunk is. Az egyik csapat Pitz András sportigazgató és Pintér Károly utánpótlás edző vezetésével képviselteti magát, a másik maguk lesznek a lányok, a Siófok KC csapata. A versennyel kapcsolatos tudni valók:
-az alapvető alapanyagot,azaz a halat a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. biztosítja
-minden egyéb - ízlés szerinti összetevőről a résztvevő csapatoknak kell gondoskodni
- az elkészítendő halételekre vonatkozóan nincs megkötés, a nevezők bármit főzhetnek
- a verseny helyszíne a Városháza téri nagy parkoló lesz ahol kizárólag a gázégős főzésre lesz lehetőség
- a zsűri értékelése után a halételeket az érdeklődők körében is kínálhatják a versenyző csapatok
Nagyon jó kis hétvégi, csapatépítős programnak nézünk elébe, ha szeretnétek látni, hogy a csajok, hogy versenyeznek a pályán kívül, akkor látogassatok ki október 11 - én a Halfesztiválra.