Március elején a Mosonmagyaróvár
elleni hazai mérkőzéssel kezdjük meg a márciusi bajnoki menetelést, ami nem
ígérkezik könnyűnek. A tavasz első hónapjában vár ránk egy Fehérvár és egy
Újváros elleni idegenbeli fellépés, majd zárásként fogadjuk a Vácot. Ahhoz,
hogy a tabella 8. helyéről feljebb tudjunk lépni, mindenképpen pontokat kell
szereznünk idegenben is, ami az előbb említett találkozók tekintetében nem lesz
egyszerű. Természetesen ha a csapat elmúlt mérkőzéseken mutatott teljesítményét
nézzük, akkor van okunk a bizakodásra.„ Sajnálom, hogy az Érd ellen nem tudtunk pontot vagy
pontokat szerezni, de ettől függetlenül sok tekintetben elégedett voltam a
csapat teljesítményével. A támadás rendben volt, a védekezéssel voltak
problémáink, most azon dolgozunk, hogy ezen a területen is minél hatékonyabbak
tudjunk lenni. A héten meghajtottam a lányokat, a hétvége szabad, mindenki fel
tud töltődni, hétfőtől meg nekiállunk készülni a Mosonmagyaróvár elleni
mérkőzésre." –
nyilatkozta Horváth Roland a pénteki
edzés előtt.