Két mérkőzés és edzőtábor Ljubjanában! – Folytatódik a felkészülés

2015 sze 11
763 Megtekintés
 Két mérkőzés és edzőtábor Ljubjanában! – Folytatódik a felkészülés
2015. augusztus 07.
A Siófok KC augusztus 7 – 10. között Szlovéniába; Ljubjanába utazik egy 4 napos edzőtáborba. A lányok két mérkőzést is játszanak a Krim Mercator Ljubjana ellen. Christian Dalmose vezetőedző további edzéseket és csapatösszetartó programokat tervez a lányok számára.

” Egy felkészülés során nagyon fontos, hogy kiszakadjunk a mindennapos környezetből, egy edzőtábor alatt a lányok még jobban meg tudják ismerni egymást, együtt kelünk, együtt fekszünk, együtt étkezünk. Az edzések és a mérkőzések mellett ezek is nagyon fontos tényezők,  nagyon sok új játékosunk van, így hamarabb összecsiszolódik a társaság, de ezzel eddig sincs semmi probléma. ” - mondta Christian Dalmose arra a kérdésre válaszolva, hogy miért fontos edzőtáborba vonulni egy felkészülés során. Amikor arról kérdeztük, hogy mi alapján választotta ki a felkészülési mérkőzések ellenfeleit így folytatta - ” Nagyon fontos, hogy nagyon erős csapatok ellen játszunk a felkészülés folyamán. Előző héten a Bajnokok Ligájában szereplő Podravkával játszottunk, most 2 mérkőzés következik Ljubjanában, utána elutazunk Győrbe, majd jöhet a Fradi és a Vác kupa.Maximálisan elégedett vagyok ezzel a felkészülési programmal, de az edzőtáborban legalább ugyanilyen fontos a csapatépítés is. ”


Az edzőtáborba Erdősi Ildikó kivételével(ő vasárnap csatlakozik a társakhoz válogatott elfoglaltság miatt) mindenki elutazott és a 3 junior korú játékos;Hamburger Judit,Farkas Evelin és Kaposvári Eszter is a csapattal tartott.Ma este érkezik meg a helyszínre együttesünk, este egy átmozgató edzés következik és a szombati nap folyamán két foglalkozás vár a csajokra. Vasárnap 16:00 órától, hétfőn délelőtt 9:30-tól játsszuk a mérkőzéseket, amiről természetesen a helyszínről számolunk be.