Lássunk tisztán

2016 nov 18
14001 Megtekintés
Lássunk tisztán
„Jogilag vegytiszta állapotokat akarok látni”. Ezt Lengyel Róbert, Siófok polgármestere nyilatkozta akkor, amikor augusztus 30-án közösen ünnepeltük a Kiss Szilárd Sportkollégium elkészültét. Siófok polgármestere éppen ezen az ünnepi alkalmon mondta azt is: „ha érték teremtődik a városban, annak a városlakók örülnek, és ha a városlakók örülnek, hivatalból a polgármester is örül.” Ha jobban odafigyelünk, akkor már ebben is felfedezhetünk némi áthallást.

Sajnáljuk, hogy bár polgármester úr rendre azt hangsúlyozza, hogy jogilag tisztán szeretne látni az általunk tervezett fejlesztések tekintetében, ennek ellenére az elmúlt fél évben, kezdeményezéseink ellenére nem sikerült személyesen egyeztetni vele. A városvezető kommunikációját emiatt egyoldalúnak és félrevezetőnek tartjuk, ezért szeretnénk néhány ténnyel szolgálni. 

• A mintegy 25 ezer lakosú Siófoknak, amelyet a nyár fővárosaként és hazai turizmus egyik fellegváraként tartanak számon, nincs olyan sportcsarnoka, ahol akár nemzetközi szintű sport vagy egyéb rendezvények megtarthatók.
• A Siófok Kézilabda és Tenisz Klub (SKTC) többek között ennek a hiánynak a pótlására vállalkozott.
• Klubunk a több mint ezer fő befogadására alkalmas sportcsarnok építésére Magyarország Kormányának támogatását élvezi.
• Polgármester úr hivatalba iktatása óta a maga részéről semmiben nem segítette munkánkat abban, hogy a csarnok mihamarabb befejezésre kerülhessen. Ellenben a megnyilatkozásaival a közvéleményben többször is azt az érzetet igyekezett kelteni, hogy kétséges az építkezés kimenetele.
• A multifunkciós sportcsarnok önálló tárgyalás-sorozataink eredményeként 2017 év végére állami támogatásból valósul meg.

• Az SKTC 2016-ban egyetlen forintnyi önkormányzati támogatásban nem részesült. A Polgármester Úr  2016. november 17-i Facebook bejegyzésében szereplő számok többsége nem támogatás, hanem épületek vételára. Adásvételi szerződéshez egy eladó és egy vevő kell; ha az Önkormányzat nem kíván vásárolni, akkor nem lesz adásvétel. Ez ilyen egyszerű, de az ezzel kapcsolatos álláspontját egy polgármester talán ne internetes bejegyzésen keresztül közölje a másik féllel.
• Klubunk, amely hosszú távú stratégia mentén hajtja végre sportcélú fejlesztéseit, az elkövetkező években mintegy 5 milliárd forint értékű beruházást hoz Siófokra. Ebben jelenleg egyedülállónak nevezhetjük Siófokon a SKTC-t.
• Polgármester úr előszeretettel hivatkozik az adófizetők pénzének nem megfelelő felhasználására beruházásaink kapcsán.
• Mi, a saját szemszögünkből nézve azt mondjuk, javakat teremtünk. Szívesebben fogalmazunk úgy, hogy a kollégiumot, a szivacskézilabda csarnokot, az új központi épületünket és a sportcsarnokot Siófok lakosságának, az itt élő és sportoló gyerekeknek, családtagjaiknak, a sportszerető embereknek építjük. Mindezt azért, mert hiszünk a jövőben és mert úgy gondoljuk, hogy gyermekek százaival szerettethetjük meg a sportot. Innen nézve egyáltalán nem elhanyagolható az, hogy milyen körülményeket biztosítunk.
• A Siófok Kézilabda és Tenisz Klub 2013-óta nemcsak fejleszti, de fenntartja és működteti azt a városi Sportcentrumot, ami az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül, és amely kezelésünkben nemzetközi szintű tenisz és kézilabda tornák otthonául szolgálhat.
• A Siófok Kézilabda és Tenisz Klub szeretné, ha a város és annak első számú vezetője büszke lenne az elért eredményekre. Élvonalbeli csapatunk az elmúlt két évben azonban semmilyen erkölcsi elismerést nem kapott az önkormányzattól és a polgármestertől. Ezzel ellentétben olyan arculatromboló hadjárattal kell szembesülnünk, amely nem veszi figyelembe, hogy egy profi csapat szereplései nem csupán nyertes meccseket és dicsőséget hozhatnak, hanem marketing értékben sem elhanyagolhatóak a névadó település szempontjából. Ennek ellenére a Siófok KC-t a polgármester úr feljelentése nyomán meghurcolták, egy túlzott értékűnek korántsem mondható névhasználati szerződés miatt.

Őszintén kíváncsiak volnánk arra, hogy Polgármester úr, aki a szavak szintjén rendszeresen élteti és támogatja a sportot, milyen elképzelésekkel rendelkezik a sportfejlesztések terén. Intézkedései között eddig sajnos az építő jellegű hozzáállás helyett leginkább a támadójátékával kellett szembesülnünk.
Hangsúlyozzuk, hogy mi terveket, elképzeléseket tártunk a városvezetés elé, amelyek tárgyalási alapként szolgálhatnak az önkormányzattal való együttműködésre, az általunk létrehozott építmények városi tulajdonba kerülését illetően. Mivel Lengyel Róbert eddig nem tartott méltónak bennünket arra, hogy tárgyalóasztal mellé üljön velünk, ezért értetlenül állunk az előtt, hogy egy Facebook bejegyzésben kizárólag számokat, összegeket segítségül hívva minősíti terveinket.
Ki kell jelentenünk, hogy a számok mögött egy komplex ingatlan- és sportfejlesztési stratégia, gyermekek, családok, sportolók és egy egész város több évtizedre kiható tervei rejlenek.
Ha Polgármester úrnak ellentétes, netán más irányú elképzelései vannak, azokat szívesen megismernénk. Azt azonban nem tartjuk méltónak, hogy a városvezető úgy teszi ki újabb támadásoknak a Siófok Kézilabda és Tenisz Klubot, hogy elképzéseit nem osztja meg velünk és Siófok lakosságával sem.