A meccs felvezetés minden estre méltó volt a mérkőzéshez, hisz mégis a klub történetének első ? és remélhetőleg nem utolsó - nemzetközi kupameccsét rendezték Siófokon! A nézőket egy dobos hatos hangolta a mérkőzésre, akiknek dudákat osztottak szét a hangulat fokozására. A pályán pedig a siófoki kézilabdázók osztották az ajándékcsomagokat az ellenfélnek? A kezdés után azonban már nem voltak ilyen adakozó kedvükben, hat perc után ugyanis hárommal vezettek (4-1). A folytatásban is folyamatosan őrizték egy-két gólos előnyüket a huszonharmadik percig, amikor ez csak egyre olvadt (11-10).
Ekkor azonban nagy hajrát nyitottak a balatoniak, akik Erdősi három, Szalai kettő és Bogdanovic egy találatával hatra növelték az előnyüket. Kis híján a hátrány felét ledolgozták úgy, hogy négyszer a kapufát találták el az első harminc percben, melyben Erdősi válogatott formában játszva hétszer vette be Trusova kapuját! Varga és Szalai pedig mellé tett még hármat-hármat, ahogy Bogdanovic is, igaz kettőt büntetőből, Németh pedig egyet vállat a tizenhétből.
A fordulás után Kiss Éva bemutatott két bravúrt, Peche pedig kihagyott egy ziccert, miközben Boigdanovic, Varga és Szabadi is eredményes volt (20-11). Kilencgólos vezetésből aztán a negyvenedik percben Erdősi révén tíz lett (22-12), a negyvenhetedikben Bogdanovicnak köszönhetően tizenegy (26-15), majd az utóbbi hetese után az ötvenharmadikban tizenkettő (29-17). A vendégeket bizony megcsapta a kiesés szele, hisz tizenhárom gólos különbségnél Kiss Szilárd együttese ment volna tovább. Ehhez pedig egyetlen gólnyi hiányzott. Ez azonban nem érkezett, jött helyette Artsiukhovich találata, majd Eric duplázott és megint Artsiukhovich mattolta Kisst és ezzel árom perccel e vége előtt bebiztosították a továbbjutásukat (29-21). A siófokiak minden dicséretet megérdemelnek, hisz egy lefutott párharcot tettek szorossá, végül olyan apróságok döntöttek a továbbjutásról, mint mondjuk, ha például a hat siófoki kapufából gól születik. A párharc azonban kétség kívül Astrakhanban dőlt el.
(Sonline.hu - Keszthelyi Zoltán)












