Ez történt eddig…
Hiába győztük le magabiztosan a Debrecent, és nyertünk meg egy nagyon fontos bajnoki mérkőzést Dunaújvárosban, a Vác ellen nem tudtuk folytatni győzelmi szériánkat. Egy pocsék első játékrész után a másodikban uraltuk a mérkőzést, mélyről jöttünk vissza, fordítottunk, ám a végjáték drámai, már-már hihetetlen fordulatot vett. Oda lett a veretlenség, az Érd ellen pedig sorsdöntő mérkőzés következik, hiszen két vesztes rangadó igencsak beárnyékolná csapatunk idei célkitűzéseit.
Ellenfélmustra
Rezgett a kispad, azt is mondhatjuk, hogy a nyáron edzőkérdés volt soros ellenfelünknél, mindezek ellenére továbbra is Szabó Edina irányítja a jelentősen átalakuló Érdet. A pest megyei csapat kulcsembereket vesztett, de legfontosabb láncszemét, a liga tavalyi gólkirálynőjét megtartotta Krpez Slezak személyében. Távozott viszont Klivinyi Kinga, Jamina Roberts, Andjela Bulatovic, valamint Mireya Gonzalez is, hogy csak a legjelentősebb neveket említsük. Utóbbi pont hozzánk szerződött, így számára extrán pikáns lesz a szombati rangadó. Ami az erősítéseket illeti, fiatal cseh válogatott irányító, két tehetséges utánpótlás válogatott NEKA nevelés, és két tavalyi házi gólkirálynő csatlakozott Jelena Lavko, és Jovana Kovacevic személyében.
Érkeztek: Markéta Jerabkova (irányító/átlövő – Banik Most), Jelena Lavko (jobbátlövő – Alba Fehérvár), Jovana Kovacevic (irányító- Békéscsaba), Schatzl Natalie (balszélső – NEKA), Simon Armilla (beálló – NEKA kölcsönbe).
Távozók: Klivinyi Kinga (balátlövő – FTC), Andjela Bulatovic (irányító – Buducnost), Jamina Roberts (balátlövő – Randers), Mireya Gonzalez (jobbátlövő – Siófok), Domokos Dalma (jobbszélső – Mosonmagyaróvár), Márczy Tekla (irányító – Mosonmagyaróvár), Bernát Dorina (jobbszélső – Eger), Győri Barbara (kapus – MTK).
Az Érd eddig mutatott játéka nem feltétlenül volt meggyőző, de mindenképpen hatékonynak mondható. A Vác elleni győzelem komoly sikerként könyvelhető el, az újonc Eger, és az MTK viszont komoly ellenállást mutatott, mindkét meccs csak a hajrában dőlt el. Persze ezek az eredmények csalókák is lehetnek, nem szabad bedőlni nekik…
1. forduló: Eger – Érd 28:33
2. forduló: Érd – Vác 30:27
3. forduló: Érd – MTK 32:30
Egymás elleni múlt
A két klub eddig 23 alkalommal találkozott az élvonalban alapszakasz, valamint play-off meccseken. A mérleg nyelve jócskán riválisunk felé billen, hiszen 8 győzelem mellett 15 vereséget számlálunk. A 24. bajnoki meccsen tehát lehet kozmetikázni az örökmérlegen. Siófokon eddig 6-6 győzelmet jegyez mindkét együttes, ebből adódik, hogy az idegenbeli mérlegünk a negatív, hiszen mindössze 2 győzelem mellett van 9 vereségünk. Az Érd nagy sorozatban van, de úgy is fogalmazhatunk, hogy mi vagyunk rosszban. A két csapat legutóbbi öt meccsét ugyanis egyaránt elvesztettük. A szombati mérkőzésen kulcsfontosságú lesz Krpez Slezak hatástalanítása, avagy az Érden ötödik szezonját megkezdő szerb szélső 8 meccsen 71 gólt dobott eddig ellenünk.
Tavaly háromszor találkoztunk az Érddel. Előbb ősszel hazai környezetben nagyon simán 22:32-re kikaptunk, majd tavasszal egy szoros meccsen maradtunk alul 22:20-ra idegenben. A harmadik találkozás a Magyar Kupa négyes döntőjében volt, 50 percen át végig vezettünk, az utolsó másodpercben Ferenczy révén mégis nekünk kellett hosszabbításra mentenünk a találkozót. A büntetőpárbajban érdi oldalon Tóth és Signate is rontott, így már a döntőben érezhettük magunkat, igen ám, csakhogy három hetesből egyet be kellett volna dobni. Böhme és Aoustin után a hirtelen halálban Maibom is rontott, ellenfelünk pedig ünnepelhetett, és készülhetett a fináléra…
Nem egyszer törtek borsot az orrunk alá, van miért törleszteni. A szurkolók fejében ugyanis még élénken élhet a 2015/16-os szezon lebonyolítási rendszere, valamint rájátszása. Az alapszakaszban hiába győztük le oda-vissza az Érdet, és végeztünk a negyedik helyen, a rájátszásban velük találkoztunk. A párharc odavágóját is megnyertük 32:30-ra, de a visszavágón 34:29-re kikaptunk, így fordulhatott elő, hogy hiába győztük le riválisunkat háromszor, mégis egy ötgólos győzelemmel ők léptek tovább, és lettek végül bronzérmesek, míg mi egészen a nyolcadik helyig csúsztunk vissza.
Edzői szemmel
Tor Odvar Moen (edző – Siófok): „Jelen pillanatban, különösen a Vác elleni vereség után ez a mérkőzés egy kupadöntő tétjével, és nyomásával ér fel a számunkra. A két csapat legendásan nagy meccseket szokott játszani egymással, ez a közelmúlt felvételeiből kiderült a számomra. Egy biztos, ez most sem lesz másként. Viszont hazai környezetben nekünk csak egy célunk lehet, az pedig a győzelem.”