A Magyar Kézilabda-szövetség döntése értelmében hivatalossá vált, hogy megváltozik a rájátszás rendje a női NB I-ben. A legfontosabb az, hogy megszűnnek az 5-8. helyért vívott, mérsékelten érdekes küzdelmek, viszont a döntő rövidebb lesz. A szokásos 12 csapatos, 22 mérkőzéses alapszakasz utolsó négy helyezettje a 9-12. helyért a már ismert alsóházi rendszerben küzd meg jövőre is, de most nem bónuszpontokat visznek magukkal, mint eddig, hanem egymás elleni eredményeiket, majd még két-két meccset vívnak körmérkőzéses rendszerben. Az 1-8. helyezettek ellenben a klasszikus playoff rendszerben mérkőznek majd. A negyeddöntőben az alapszakasz első helyezettje a nyolcadikkal, a második a hetedikkel,a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel találkozik kétmeccses, oda-vissza vágós párharcban. A győztesek hasonló rendszerű elődöntőt , a vesztesek helyosztót vívnak , majd jön az ugyancsak kétmérkőzéses döntő, bronzmeccs és a küzdelem az 5. és 7. helyért, vagyis a finálé sem az egyik csapat második győzelméig tart majd, ahogyan korábban. A szövetség célja a változtatásokkal az volt, hogy egy fokkal izgalmasabbá tegye a rájátszást, de úgy, hogy közben ne emelkedjen a mérkőzések száma, elvégre jövő nyáron jó esetben már a riói olimpiára készül a válogatott és érdemes a lehető legkevesebb terhet rakni a játékosokra az egyébként is sűrű klubszezonban.
Forrás: www.nso.hu