Menekülés a győzelembe!

2015 jan 07
754 Megtekintés
Menekülés a győzelembe!
A sportban gyakran halljuk a következő kifejezéseket; "fontos mérkőzés", "győzni kell mindenképpen" vagy a "mindig a következő mérkőzés a legfontosabb".

A mostani esetben nem beszélhetünk közhelyekről. Szombaton  Érden vendég szereplünk és csak egy recept létezik; győzni kell. Túl vagyunk a Dunaújváros elleni mérkőzésen, elvesztettük,de ezen már nem szabad tovább rágódni. Ahhoz, hogy a bajnokság következő szakaszában nyugodtan készüljenek a lányok, szükségünk van a 2pontra, ugyanis a hétvégi mérkőzés után a Fradi látogat hozzánk,majd megyünk Győrbe. Nagyon kemény hetek következnek,de ezzel természetesen tisztában van Vlagyimir Golovin és tanítványai is. Ilyen szellemben készül a csapat a héten. A lányok nagyon nagyon motiváltak és elszántak. Mindenki egészséges, csak Scheffer Zsanett bajlódik a térdével. Az érdi csapat 2 győzelemmel a háta mögött vág neki az ütközetnek.

Viszont a két csapat idei első mérkőzéséből mi jöttünk ki győztesen. Ezt az eredményt most is elfogadnánk.

Hazai pályán telt ház előtt,fantasztikus hangulatban játszottunk a hétvégén, aki teheti kísérje el a csapatot idegenbe is, a lányoknak szükségük van a szurkolásra, buzdításra. Most kell igazán együtt harcolni a jó eredményért. Természetesen senki nem marad le a mérkőzésről, akik nem tudnak szombat este a 18:00 órakor kezdődő derbin ott lenni, azok élőben láthatják a mérkőzést a hivatalos weboldalunkon keresztül. Egy biztos, a hangulat fokozódik, minden sportoló az ilyen helyzetekben tudja megmutatni igazán, hogy mire képes. Ahogy szokták mondani: "Teher alatt nő a pálma"!

Hozzászólás(0 db)