NBI, Alapszakasz, 12. forduló - Felcserélt szerepek

2013 jan 07
943 Megtekintés
NBI, Alapszakasz, 12. forduló - Felcserélt szerepek
Az új év kezdetével a honi élvonalban beindult az igazi nagyüzem, hiszen négy nappal a legutóbbi bajnoki mérkőzés után ismét élvonalbeli találkozón lép pályára a Siófok KC-Galerius Fürdő, amely a szezon eddigi meglepetéscsapatát, a jelenleg negyedik helyen álló Kiskunhalas NKSE együttesét fogadja szerda este.
Kimondva - kimondatlanul a Siófok - Kiskunhalas, avagy éppen Kiskunhalas - Siófok párharcok rendre balatoni esélyességet sejtettek, ám szűk fél év alatt a szerepek felcserélődtek, mára már ott tartunk, hogy a dél-alföldiek számítanak a megmérettetés favoritjának, de ne rohanjunk ennyire előre... A Kiskunhalas NKSE nevével kapcsolatosan az utóbbi években, illetve pontvadászatokban ahhoz szokott hozzá a közvélemény, hogy a kék-fehérek rendre a mezőny végén, jobbára sereghajtóként fejezik be a küzdelmeket, s ez így történt legutóbb, a 2011/2012-s évadban is. Aztán a nyár folyamán a kisváros együttesének vezetősége alapos munkába kezdett, a KNKSE kerete jelentősen megerősödött, a klub vezetése törekedett arra, hogy minden posztra két, közel hasonló képességű játékost szerződtessen, ami nagyon fontos ebben a sportágban, hogy komolyan lehessen dolgozni; a kispadon pedig Golovin Vladimir vette át a karmesteri pálcát. Mindezekkel szemben a szezonkezdet előtt sokan úgy vélekedtek, hogy sok hűhó semmiért, s bizony a halasi egylet ebben a bajnokságban is a mezőny második feléhez tartozik majd, de ezzel szemben Barna Éváék mindenkire rácáfoltak, hiszen jelenleg a tabella negyedik (!) helyén állomásoznak tizenöt megszerzett ponttal, vagyis az már borítékolható, hogy ebben a szezonban olyan is bekövetkezik, melyre eddig nem volt példa, miszerint a halasi egyletnek nem lesznek kiesési gondjai, sőt, ha a Golovin-tanítványok így folytatják, akkor akár még a végén nemzetközi szereplést érő helyen futnak be.

Mint ismeretes, szeptember elsején a Siófok KC-Galerius Fürdő 31-30-s vereséget szenvedett a dél-alföldi városban, úgy, hogy mindvégig komolyabbnak mondható hátránnyal futott az eredmény és ellenfél után, de végül majdnem sikerült a pontszerzés. Akkor érthetően nem kis visszhangot váltott ki a balatoni kudarc, hiszen különböző találgatások szóltak fizetéselmaradásokról, s különböző figyelmeztetésekről a vezetőség irányába, de viszont az elmúlt fél szezon halasi produkcióit figyelembe véve meg kell állapítani, hogy az akkori vereség igazából nem is tartozott a meglepetés kategóriájába. Mindeközben a Kiskunhalas NKSE is reflektorfénybe került, hiszen a klub a korábbi évekhez képest valóságos szárnyalásba kezdett, erre pedig azért valljuk meg őszintén, előzetesen nem sokan számítottak. Összességében nézve megállapítható, hogy újabb borzasztóan nehéz feladat előtt állnak Kiss Szilárd tanítványai, akik a legutóbbi fordulóban hetven nap eltelte után arattak ismét győzelmet az élvonalban, miután 30-25 arányban sikerült két vállra fektetni a Budapest SE együttesét. Lányaink nem kaptak sok pihenőt a győztes találkozó után, sőt, tulajdonképpen nem is pihent együttesünk, hiszen vasárnap reggel már konditermi foglalkozás várt a "cápalányokra", akik a szerdai mérkőzésig kettő tréning mellett kettő videós felkészítésen vesznek részt. Keretünkben lényegében mindenki egészséges, s mint ismeretes, a BSE ellen góllal tért vissza Léránt Vivien, aki ennek ellenére koránt sincs még száz százalékos állapotban.

Hozzászólás(0 db)