NBI, Alapszakasz, 4. forduló - Zöld-fehér henger

2012 sze 29
1300 Megtekintés
NBI, Alapszakasz, 4. forduló - Zöld-fehér henger
Az élvonalbeli pontvadászat negyedik körében a Siófok KC-Galerius Fürdő a tisztes helytállás reményében az FTC-Rail Cargo vendégeként lépett pályára, s a hatvan perc az esélyeknek megfelelően alakult, együttesünk végül tizenhárom találattal maradt alul az Elek Gyula Arénában.
Az utóbbi egy - másfél hétben felpezsdült a Balaton amúgy is sekély állóvize, hiszen alapos változások történtek Siófokon: mint ismeretes, Csurgóra távozott az addigi szakmai igazgató, Imre Vilmos, míg Ábrahám Szilviával és Bognár-Bódi Bernadettel szerződést bontott a klub. Ideiglenes jelleggel a siófoki csapat megbízott edzői tisztségét Zámbó Tibor, az ifjúsági és junior együttesek vezetőedzője töltötte be, aki egy vállalható vereséggel (27-34) mutatkozott be a balatoni felnőtt kispadon. A zöld-fehérek ellenben virágzó korszakukat élik, hiszen három magabiztos győzelemmel (Váci NKSE, Budapest SE, Veszprém Barabás Duna Takarék KC) kezdték a 2012/2013-s évadot Elek Gábor tanítványai, akik öt év után bejutottak a Bajnokok Ligájának főtáblájára, melynek csoportkörében nem várnak sétagalopp mérkőzések (Dinamo Volgograd, Larvik HK, IK Sävehof) a fővárosiakra, akik ezzel szemben csapatunk ellen biztos sikert terveztek. A találkozó tulajdonképp hét percig volt szoros, hiszen ekkor Szalai Babett gólja után még csak egyel vezettek a házigazdák, akik a folytatásban aztán fokozatosan növelték az előnyüket. A huszadik percben kilenccel mentek, ám sikerült a "mélyrepülést" megállítani, vagyis a szünetig nem nőtt tovább a különbség. A dobott gólok számával nem is volt gond, pedig ebben a játékrészben hétszer is a kapufát találták el a vendégek és egy-két nagy ziccer is kimaradt. A védekezés már kevésbé volt sikeres Kiss Éva mindössze hat védést tudott bemutatni, igaz sokszor hozták a társak kiszolgáltatott helyzetbe... A fordulás után sem a védekezésről szólt a mérkőzés, szinte szórták a gólokat a játékosok, hat perc kellett a házigazdáknak, hogy elérjék a tízgólos különbséget. Ezt tartották is a 43. minutumig, majd azt követően hét perces siófoki gólszünet következett, amit Bogdanovic Annamária tört meg. A folytatásban már csak a hazai győzelem mértéke volt kérdéses, illetve, hogy a balatoniak elérik-e a harminc dobott gólt. Az FTC-Rail Cargo Hungaria végül tizenhárommal nyert és nem lett meg a harminc dobott gól. Így is szép dolog huszonkilenc gólt dobni a zöld-fehérek saját pályáján, pedig Bogdanovicék a találkozón kilenc kapufát szereztek és három ordító ziccert is rontottak. A találkozó statisztikájához tartozik, hogy ? az Érd ellen bemutatkozó Schneider Éva után Biber Zita, Polics Tímea, Schmidt Nikolett, Somogyi Nóra személyében Zámbó Tibor egyre-másra avatta az újoncokat. Közülük ki kell emelni Polics Tímea teljesítményét, aki háromszor is bevette a fővárosi kaput, bizonyára fogjuk még látni Őt élvonalbeli mérkőzésen.

***** NBI, Alapszakasz, 4. forduló FTC-Rail Cargo Hungaria ? Siófok KC-Galerius Fürdő 42-29 (23-14)

Helyszín: Budapest, X. kerület, Elek Gyula Aréna, 600 néző Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás Versenybírók: Dr. Vattay Gergely, Éles Péter Az FTC-Rail Cargo Hungaria kerete: (02) Zácsik Szandra ? (03) Cifra Anita ? (04) Szarka Adrienn ? (08) Szucsánszki Zita ? (15) Such Nelli ? (16) Alena Abramovich ? (17) Deáki Dóra ? (18) Dajka Bettina ? (19) Kovacsicz Mónika ? (22) Lukács Viktória ? (23) Tomori Zsuzsanna ? (25) Nerea Pena ? (31) Kocsis Ágnes ? (61) Pastrovics Melinda ? (94) Szekerczés Luca ? (98) Szamoránsky Piroska FTC: Pastrovics ? Kovacsicz 3, Szamoránsky P. 7, Cifra 1, Tomori 6, Szucsánszki 7, Szarka A. 4 Csere: Abramovich (kapus), Zácsik 4, Deáki 3, Szekerczés 3 (2), Pena 2 (1), Such 2, Dajka Vezetőedző: Elek Gábor A Siófok KC-Galerius Fürdő kerete: (04) Schneider Éva ? (05) Szabadfi Ágnes ? (07) Somogyi Nóra ? (09) Schmidt Nikolett ? (10) Andrea Seric ? (11) Biber Zita ? (12) Kiss Éva ? (13) Szalai Babett ? (14) Bogdanovic Annamária ? (16) Futaki Hajnalka ? (17) Polics Tímea ? (21) Németh Csilla ? (24) Erdősi Ildikó ? (39) Nagy Éva ? (66) Varga Nikolett ? (97) Varga Rita SKC: Kiss É. ? Varga N. 3, Németh Cs., Bogdanovic 10 (3), Seric 3, Szalai B. 5, Erdősi 2 Csere: Futaki (kapus), Polics 3, Szabadfi 3, Biber, Schmidt, Schneider, Somogyi Megbízott edző: Zámbó Tibor Hétméteresek: 3/3 (1/1) illetve 3/3 (1/1) Kiállítások: 2 perc (0 perc) /Deáki - 36.p./ illetve 8 perc (2 perc) /Bogdanovic - 23.p. ; Varga N. - 37.p. ; Polics - 40.p. ; Biber - 49.p./ Sárga lap: Tomori (11.p.), Szarka A. (12.p.), Cifra (14.p.) illetve Erdősi (10.p.), Németh Cs. (22.p.) AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA 04. perc: 04-01 10. perc: 10-05 17. perc: 15-08 20. perc: 18-10 27. perc: 22-13 36. perc: 28-18 40. perc: 30-20 45. perc: 35-23 50. perc: 37-24 56. perc: 40-27 (K.Z. - V.S.)

Hozzászólás(0 db)