A második felvonás elején együttesünk bizony beragadt, ezt hűen tükrözi, hogy a 38. percben 15-21 állt az eredményjelzőn, vagyis egyre jobban elúszni látszott az a bizonyos hajó. Ugyanakkor az SKC nem adta fel, lányaink elszánt küzdelemmel kezdték már sokadjára a felzárkózást, a 44. minutumban kettő (21-23) volt közte, de döntő szituációkban újfent hibáztak a mieink, akik ennek "rendje és módja szerint" ismét visszaestek (21-25), majd az utolsó tíz percben egy újabb mérkőzés vette kezdetét, öttel a vége előtt sikerült egyenlíteni (27-27)! Lányaink elszántan mentek előre, de elemi hibák sorát bemutatva a vendégek 57 perc 27 másodpercnél hárommal (27-30) elmentek, s bár Szalai Babették mindent egy lapra feltéve rohamoztak, ez arra volt elég, hogy az SKC minimális különbségű vereséget (30-31) szenvedjen az acélos Váci NKSE alakulatával szemben.
***** NBI, Alapszakasz, 9. forduló Siófok KC-Galerius Fürdő - Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE 30-31 (14-17)
Helyszín: Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 450 néző Játékvezetők: Baranyi Antal, Szloska Krisztián Versenybírók: Andorka Sándor, Soós Balázs A Siófok KC-Galerius Fürdő kerete: (04) Schneider Éva ? (05) Szabadfi Ágnes ? (09) Schmidt Nikolett ? (10) Andrea Seric ? (11) Varga Rita ? (12) Kiss Éva ? (13) Szalai Babett ? (14) Bogdanovic Annamária ? (16) Futaki Hajnalka ? (17) Polics Tímea ? (21) Németh Csilla ? (24) Erdősi Ildikó ? (39) Nagy Éva ? (66) Varga Nikolett ? (77) Termány Rita ? (97) Bozsovics Rita SKC: Kiss É. - Varga N., Németh Cs. 2, Seric, Szalai B. 5, Bogdanovic 14 (3), Erdősi 5 (1) Csere: Futaki (kapus), Schneider 3, Szabadfi 1, Polics, Termány Szakmai igazgató: Kiss Szilárd A Váci NKSE kerete: (01) Juhász Edina - (02) Ertl Rebeka - (03) Ana Niksic - (06) Farkas Veronika - (08) Barján Bianka - (09) Ivanics Dóra - (11) Kamper Olívia - (12) Bíró Blanka - (13) Szádvári Krisztina - (14) Mészáros Rea Réka - (15) Klivinyi Kinga - (16) Triffa Ágnes - (18) Fülöp Andrea - (20) Nagy Petra - (24) Tápai Szabina - (27) Mayer Szabina VÁC: Triffa - Niksic 1, Barján 2, Fülöp A., Farkas V. 2, Klivinyi 9 (1), Szádvári 7 Csere: Bíró B., Juhász E. (kapusok), Mayer Sz. 6, Tápai Sz. 4 (3), Mészáros R. Vezetőedző: Gulyás István Hétméteresek: 4/4 (2/2) illetve 5/4 (1/1) Kiállítások: 4 perc (4 perc) /Németh Cs. - 38.p. ; Szabadfi - 47.p./ illetve 4 perc (4 perc) /Tápai Sz. - 41.p. ; Fülöp A. - 47.p./ Sárga lap: Seric (12.p.), Németh Cs. (28.p.) illetve Klivinyi (6.p.), Niksic (11.p.), Barján (14.p.), Gulyás István (41.p.) AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA 05. perc: 01-03 09. perc: 04-05 15. perc: 06-11 22. perc: 09-12 24. perc: 11-12 37. perc: 15-20 44. perc: 21-23 48. perc: 22-26 55. perc: 27-27 58. perc: 27-30











