„A magyar jelenleg a legerősebb női bajnokság a világon, a legjobb játékosok közül nagyon sokan itt kézilabdáznak – mondta a norvég kirakatcsapat Larvikot 21 év után elhagyó Tor Odvar Moen. – Egyelőre túl korai arról beszélni, hogy képesek lehetünk-e legyőzni a Győrt vagy az FTC-t, hiszen új csapatot építünk, ugyanakkor elég erősek lehetünk ahhoz, hogy a mezőny elején végezzünk. Persze a sikerhez és a győzelmekhez arra is szükségünk lesz, hogy a sérülések elkerüljenek minket. Ettől függetlenül a jövőbeli, a következő évekre vonatkozó célok kapcsán leszögezhetjük, meg kell próbálnunk odaérni a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekre. Mert ha például harmadik leszel vagy éppen ötödik, mint a Siófok legutóbb, akkor az EHF-kupában indulhatsz, ha viszont második, akkor már a BL-ben – micsoda különbség! A Larviknál is mindig egy elvárás volt – a győzelem. Utálok veszíteni, el is meséltem egy rövid történetet a csapatnak: otthon, Norvégiában, ha kikaptunk a Larvikkal, sokan megállítottak az utcán, a boltban, és kérdezték, hogy mi történt, miért veszítettünk? Ha nyertünk, akkor semmi sem történt, maximum néhányan odakiáltottak egy köszönömöt vagy hogy »Gratulálok!« Nem kell mondanom, hogy az utóbbi szituációkat szerettem a legjobban.”
„Nagyon élvezem az ittlétet, minden nagyszerű, a költözés is zökkenőmentesen ment. A csapaton belül az angol a közös nyelv, jól tudnak a lányok angolul, de azért néha muszáj a lehető legegyszerűbb szavakat és kifejezéseket használnom edzésen a könnyebb megértés végett – mutatott rá Moen. – Amikor először találkoztam a csapattal, néhány arcon mintha azt láttam volna: »te jó ég, ez a pali talán túl jól is beszél angolul...« De az edzések és a felkészülési meccsek segítenek a tanulásban az idény előtt. A magyar viszont nagyon nehéz nyelv, sok olyan szót használ, amelyek más nyelven egyáltalán nem bevettek – vegyük például a »police« szót, amely sok nyelvben igen hasonló, a világ nagy részén megértik, de itt úgy mondják, hogy »rendőrség«… Szóval nem egyszerű.”
Az SKC augusztus 24-én a Kiss Szilárd Sportcsarnokban játszik felkészülési mérkőzést a Larvikkal. A találkozóra a belépés ingyenes.