Nyílt levél a Csapathoz!
" Napló Bécsből; reggel 7:00-kor indult a túra . Ezt vártuk az évben a legjobban. 60 magyar az úton. És még 40 várt minket. Minden vágyunk a mai nap volt. Terveztük a jövőt. Talán túlságosan is. Katarzis. Minden jól alakult. Boldogság, Küzdelem, Fájdalom, Horror. Ezek a szavak jutnak az eszünkbe. Ezek után csak a csend és könnyek. De ez már csak történelem. Az elmúlt időszak a mi életünkben is nagyon nehéz volt. Minden meccset amit megnyertünk, azt együtt nyertük meg és mindet amit elveszítettünk, azt együtt veszítettük el. Bármennyire is furcsa, ennek a csapatnak van egy ikertestvére és érzik egymás mozdulatait is. Az örömüket és a bánatukat egyaránt. Egy jó testvér akkor is ott van, ha nagyon nagy a baj. És most nagy a baj. Mi viszont, mint egy jó testvér akkor is ott állunk mellettetek, amikor erre a legnagyobb szükségetek van. Haragszunk? Igen! Szeretünk? Igen! Azt mondják, hogy az ember a barátait megválogathatja, de a szeretteit nem! Szerintünk Ti nekünk az utóbbi vagytok. Ha az ember szeret valakit, az akkor is megtesz érte mindent, ha haragszik rá. Mi most Haragszunk. Ugyanakkor Szeretünk is! Együtt sírunk együtt nevetünk. És mi újra nevetni fogunk veletek. "
SKC Fan Club
3 mérkőzés maradt az alapszakaszból és ezeket megnyerve még bejuthatunk a legjobb 4 közé! Szerdán itthon fogadjuk a Mosonmagyaróvár csapatát. Szurkoljatok a lányoknak élőben, nagyon sok erőt adhat nekik ez a bajnoki véghajrához!