Oroszországból jelentjük - beharangozó

2018 nov 09
1789 Megtekintés
Oroszországból jelentjük - beharangozó
A szezon egyik legfontosabb mérkőzése vár ránk szombaton, az EHF-kupa 3. selejtezőkörének odavágóján. A roppant erős orosz HC Lada elleni párharc tétje a csoportkörbe jutás. A mérkőzés hazai idő szerint 13 órakor kezdődik, és streamen megtekinthető lesz.

Helyzetkép

Ferencváros után és Lada előtt, avagy rövid időn belül két nagyon fontos mérkőzést játszunk, illetve játszottunk. Az oroszországi Togliatti városában szeretnénk olyan eredményt elérni, mely a visszavágó favoritjává emel bennünket. A hétközi bajnoki utáni regenerációt nem könnyítette meg a 13 órás utazás, és a 3 órás időeltolódás, valamint az, hogy már a meccs másnapján reggel útra kellett kelnünk. Fizikálisan, és mentálisan is igyekszünk felfrissülni, péntek délután videóztunk, az esti órákban pedig a holnapi meccs helyszínén tartott edzést a szakmai stáb. Mindenki egészséges, és motivációtól duzzadva várja az összecsapást.

Ellenfélmustra

A HC Lada játékerejét jól mutatja, hogy ezüstérmesként zártak tavaly az orosz bajnokságban. Az alapszakaszt megnyerték, megelőzve az Asztrahanocska és a Rosztov gárdáját. Végül a rájátszás fináléjában összesítésben hat góllal maradtak alul a Rosztov ellenében, úgy, hogy a párharc odavágóján idegenben egy góllal kaptak ki mindössze. A Rosztov erejét jól ismerhetjük a BL-ből, így a két csapat egymás elleni párharcai remek értékmérőül szolgálnak soros ellenfelünk kvalitását illetően.

A több orosz válogatott játékost is magába foglaló HC Lada remekül kezdte hazája bajnokságát. A Szuperligában több rangadót is nyertek már. Kétszer is legyőzték a dobogó legalsó fokán álló Krasnodar, valamint a remek erőkből álló Asztrahanocska együttesét. Két hete viszont elvesztették hazai veretlenségüket a Rosztov ellen (27:33). Az oroszok jelenlegi kirakatcsapata nagy magabiztossággal győzött, mérlegük így 9 győzelemre és 1 vereségre módosult. Az EHF-kupában eddig „erőnyerőként” várták a 3. selejtezőkör sorsolását, avagy a sorozathoz most csatlakoztak kiemelt csapatként.

Daria Dmitrieva hatástalanítása kulcsfontosságú lesz

Soros ellenfelünk egyik legkiemelkedőbb játékosa Daria Dmitrieva, aki remek egyéni kvalitásokkal bír, de Ekaterina Davydenko és több társa is nagyon magas szintű kézilabdára képes. Az orosz nemzeti csapatból ismerős lehet többek között még Elena Utkina, vagy éppen Polina Vedekhina neve is.

Múltidézés

A történelmi múltat nézve a Lada (Togliatti) 2002 és 2006 között egyeduralkodónak számított hazájában, legutóbb 2008-ban tudtak bajnokságot nyerni, azóta csak ezüst és bronzérem jutott nekik. Az EHF-kupában kétszer is felértek a csúcsra, 2012-ben és 2014-ben is elhódították a győztesnek járó serleget.

Tor Odvar Moen csapatunk vezetőedzője

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (Siófok – edző): „Egy nagyon kemény mérkőzést játszottunk szerda este a Ferencváros ellen, az eredménnyel pedig nem vagyok elégedett. A búslakodásra nem volt időnk, hiszen másnap reggel már indultunk is Oroszországba. Ilyenkor nagyon fontos a fizikális és mentális felfrissülés. Fontos, hogy fejben fel tudjunk készülni erre a roppant fontos mérkőzésre, hiszen a szezont nézve ez a sorozat élvez prioritást, tovább kell jutnunk. A Fradi ellen egy jó meccset játszottuk, de kulcspillanatokban rossz döntéseket hoztunk, ezen a téren javulnunk kell, különben nem lesz esélyünk. A Lada egy roppant erős csapat, van jó pár klasszis játékosuk, például Daria Dmitrieva, vagy Ekaterina Davydenko, akikre nagyon kell majd figyelnünk. A klasszikus orosz iskolát képviselik, az egyéni képességekre alapoznak, illetve az egy-egy elleni szituációkból próbálnak építkezni. Ezen a téren játszik kulcsszerepet Dmitrieva. Van három óra időeltolódás, valamint az utazás is roppant hosszú volt. Videóztunk, edzettünk a helyszínen, és igyekszünk a lehető legjobb és legfrissebb állapotba kerülni holnapra. Egy jó mérkőzésre számítok, úgy gondolom, hogy a két csapat egy BL-be illő párharcot fog vívni egymással.”