Rasmussen ezzel a 22 játékossal kezdi meg a felkészülést, Erdősi és Triscsuk is bekerült

2016 nov 14
1538 Megtekintés
Rasmussen ezzel a 22 játékossal kezdi meg a felkészülést, Erdősi és Triscsuk is bekerült
Kihirdette 22 fős keretét Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A csapat november 21-én kezdi meg a közös munkát Debrecenben, és a svédországi Európa-bajnokság előtt részt vesz a kolozsvári Kárpát-kupán is. Utóbbin már valószínűleg a kontinenstornán is szereplő keret vesz részt, így a játékosoknak az első napokban kell meggyőzniük a dán szakembert arról, hogy helyük van az Eb-n.

A válogatott november 25-én utazik Debrecenből Kolozsvárra, a Kárpát-kupa helyszínére, amelyen a vb-bronzérmes házigazdák, a román B-válogatott és a magyar csapat mellett eredetileg a vb-ezüstérmes, olimpiai 4. helyezett Hollandia is részt vett volna, ám utóbbi együttes nem sokkal a rajt előtt lemondta a szereplést, és B-csapatát nevezte a viadalra.

A romániai tornát követően a csapat november 30-án folytatja az Eb-felkészülést, majd december 4-én utazik Malmőbe, az Európa-bajnokság csoportkörének helyszínére.

Az Eb-re legfeljebb 16 kézilabdázó nevezhető, őket a kezdés előtt egy nappal tartandó technikai értekezleten kell megnevezni. Ez az A- és a B-csoport esetében december 3., a C- és a D-csoportnál december 4.  

A torna során három cserére van lehetőség, de az újonnan benevezett játékosnak is rajta kell lennie a korábban leadott 28-as listán.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
 Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Szikora Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők:
 Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), Planéta Szimonetta (Thüringer HC – Németország)
Irányítók:
 Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Dombi Luca (Mosonmagyaróvár), Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők:
 Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO), Triscsuk Krisztina (Siófok)
Balszélsők:
 Erdősi Ildikó (Siófok), Korsós Dorina (Győri Audi ETO), Schatzl Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Bea
Kapusedző: Bakos István 
Erőnléti edző/videoelemző: Kristian Kristensen

A KÁRPÁT-KUPA PROGRAMJA
November 26., szombat, elődöntők:

16.00: Magyarország–Hollandia B
19.00: Románia–Románia B
November 27., vasárnap:
16.00: 3. helyért
19.00: döntő

NŐI KÉZILABDA EB (Svédország, december 4–18.)
CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad):
 Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö):
 Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg):
 Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 5., 18:30: Magyarország–Csehország
December 7., 20:45: Dánia–Magyarország
December 9., 18:30: Montenegró–Magyarország

Forrás: www.nso.hu