Németh Csilla szólalt fel a játékosok közül, a válogatott jobbátlövő a legrégebb óta SKC mezben játszó játékos - “Úgy gondolom, hogy nagyon megváltoztak a dolgok Siófokon. Mióta itt játszom, nem volt még ennyire szervezett a szakmai stáb és nem volt még ilyen erős játékoskeret. Egyértelmű célunk az, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzünk.”
A Vardar Skopjéból érkező Sanja Damnjanovic zárta a beszédek sorát. A szerb játékos arról beszélt, hogy mi motiválta abban, hogy Siófokra igazoljon - “Két év után úgy éreztem, hogy el kell hagynom a Vardart, és szerettem volna ismét egy komoly erősségű bajnokságában játszani a dániai évek után. Amit az SKC vezetősége felvázolt nekem célként, az meggyőző volt. Az öltözői hangulat kifogástalan, úgy érzem, hogy pillanatok alatt egy csapattá értünk. Nyilván az eredmények majd sok mindent meghatároznak, de eddig minden rendben van."